2015. október 23., péntek

Meghatározó kezdet

Születésünk pillanatában minden meg van írva a csillagokban. És ha ez a sors által kiszabott élet-elképzelés számunkra is megfelel, eszünk ágába sem jut reklamálni ellene.
Pontosan így éreztem én is: születésem napos, vasárnap délutánjától nyílegyenes út vezetett idáig…

Úgy tartják, a világba lépésünk első néhány benyomása a legmeghatározóbb; születésünk körülménye, az első levegővétel, az első anyai ölelés, és néha - mint nekem - az első kortynyi anyatej.
Nem a szokásos barackbefőtt- vagy húsleves íze áramlott belém édesanyámon keresztül, hanem valami pazar, fantasztikus ínyencség.

Rántott békacomb.
Petrezselymes morzsába hempergetve, citrommal megöntözve.

Természetesen nem emlékszem rá, de biztos vagyok benne, hogy abban a másodpercben lettem szerelmes az ételekbe.

És ez a szenvedélyes rajongásom viszonylag zsenge koromra a környezetem számára is nyilvánvalóvá vált.
Szüleim, mint a legtöbb szülő, szerették volna, ha én is kedvet kapok az általuk szeretett vagy hasznosnak vélt időtöltésekhez. Így beírattak táncra, teniszre, sakk- és ikebana-szakkörre.
De minden hiábavalónak bizonyult; tehetségem egyik tevékenységben sem csillant meg, ráadásul olthatatlan lelkesedést kizárólag az ételek felé tanúsítottam.

Az óvodai kézműves foglalkozásokon színes gyurmából kenyeret, sajtot, vajat és csigát formáztam, majd a vajat a csigára helyeztem, a csigát a kenyérszeletre, végül az egészet beborítottam gyurma-sajtszelettel.

Az általános iskolai rajzórákon, csendéletnek sültes tálakat, portrénak szendvicset falatozó embereket festettem.

Otthon, a tonnányi építőkockából konyhákat alkottam, ami igazán nagy leleményességre vallott, tekintve, hogy a legós doboz sokkal egyszerűbb szerelvényekhez való alkatrészeket rejtettek.

Míg más normális kislányok szívmintás, apró lakattal ellátott füzetben titkos naplót vezettek, én ugyanilyen szíves-lakatos füzetbe recepteket gyűjtöttem.

Kilencévesen sütöttem meg önállóan az első süteményemet, és onnantól kezdve az ünnepekre babák és pónik helyett tortaformákat kértem.

A gimnázium alatt a főzés már egyértelműen jobban érdekelt, mint a matek vagy a történelem. Ezt sajnos az osztályzataimon is megmutatkozott. Mikor egy rosszul sikerült dolgozat kapcsán arról győzködtem apámat, hogy irreális elvárás ennyi évszámot belezsúfolni egyetlen fejbe, ő lemondóan megjegyezte:
- Lányom, te kizárólag kaja-memóriával rendelkezel.

Tökéletesen igaza volt. Embereket és helyszíneket leginkább az ízek alapján azonosítottam: Kovácsék farmjára a házi kolbász, Márta nénire az almás pite miatt emlékeztem. A történelemkönyvek pedig legnagyobb bánatomra lakomák helyett csatákról és trónkövetelésekről szóltak…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése