2015. november 2., hétfő

Egy táncos naplója: Első

Az üveges tánc titka


Juvenalis már Krisztus után 100-ban megmondta: "Panem et circenses". Szabadon fordítva azt jelenti: kenyér és cirkusz kell a népnek.

Azt hisszük, évről évre változik a világ, generációs különbségekről beszélünk, sőt, harminc éves fejjel már a mai fiatalság hozzánk viszonyított deviáns viselkedésén sopánkodunk.
A gyors technikai fejlődés tagadhatatlan, de úgy tűnik, némely emberi tulajdonság szinte kőbe van vésve: enni és szórakozni kell.

Ma a cirkuszi játékokat gyűjtőszóval médiának nevezzük - sőt, a huszonegyedik század bravúrjaként (a gasztro-realityk megjelenésével) sikerült összevont fogalommá tenni a kettőt.

De ha visszalapozunk a történelemkönyvekben, ott is ugyanezt a sémát találjuk.
Alig nyilvánították ki hivatalosan a második világháború végét, a Fővárosi Nagycirkusz szinte azonnal, 1945 júliusában már megnyitotta kapuit. Kenyér nem volt, legalább cirkuszt adjanak az embereknek.


Tíz év alatt sok minden változott a politikában, a szórakoztatóiparban. Ingoványos talaj volt ez, tele változással, próbálkozásokkal. A régi hagyományokat nem tudták újjáéleszteni, az új irányzatok magvai pedig még nem vertek gyökeret.

A kettő közt lavírozva a cirkusz vezetősége úgy döntött: a német turnéra táncos számokkal bővíti a repertoárt. A tradíciókat igyekeztek ötvözni a revüvel - nem túl nagy sikerrel.

Néptánc, cigány tánc, műmagyar. Csinos nők, akik a produkciók között táblákat cipelnek körbe, mint a bokszmeccseken. A műsorigazgató elégedetten dőlt hátra, mikor megszületett a koncepció. Meghirdették a lehetőséget.

Erre jelentkezett az akkor 31 éves nagymamám. (Nevezzük innentől kezdve a keresztnevén, Etusnak, a történet szempontjából mégsem hívhatom ezt a szép, életerős fiatal nőt nagyinak.)

Viszonylag korán érkezett, de már akkor tele volt az előcsarnok. Profik és amatőrök, tehetségesek és dilettánsok egyaránt várakoztak. Kellett a munka, vonzotta őket a jó pénz. És a külföldre jutás esélye is igencsak nagy kincs volt akkoriban.
A táncosok dohányoztak, nevetgéltek, néhányan az ablak mellett gyakorolgattak.

Etus belépett, lerázta a havat a téli kabátjáról, kibújt belőle és egy székre terítette száradni. Megigazgatta a haját, és rögtön szóba elegyedett a többiekkel. Könnyen ment neki, hamar szót értett az emberekkel.

- Mit kellett táncolni? - kérdezgette a többieket, akik már túl voltak a bemutatkozáson.
- Üvegest.
A válasz meglepte. Hiába rendelkezett nagy gyakorlattal, üvegest még sosem próbált.

Nehéz tánc. Nagy egyensúlyérzék kell hozzá. Egyenes derék, egyenes tartás. A táncosok feje búbjára biggyesztett üveg nem eshet le pörgés-forgás közben.

Rettenetesen izgulni kezdett. Izzadt a tenyere, szédült, gyorsan kiment a mosdóba.
Miközben friss vizet locsolt az arcára a mellette sminkelő hölgy megszólította. Nyugtatni próbálta, ő már túl volt a nehezén.
- Vizezd be a hajadat. Ez a titka. Akkor nem csúszik le róla a palack.

Etusnak fényes, gesztenyebarna, gondosan ondoláltatott frizurája volt. Erős és tömör haja, a titkos rásegítéssel biztos fészket jelentett a csúszékony üvegnek.
Sikert aratott. Beválogatták.

És néhány hónappal később indult is a turné...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése